Panona Tours » Szövegek » Látnivalók » Az eszéki erőd

Az eszéki erőd

Kategória: Látnivalók | Dátum: 25.06.2014.

A barokk eszéki erőd a 18. században épült a korábbi római történelmi település helyén, mely kulcsfontosságú stratégiai hidat jelentett a Drávára. A település neve Mursa Maior vagy egyszerűen csak Mursa volt, amit Hadrianus római császár 131-ben a birodalomhoz csatolt. Mursa a 7. római légió irányítása és védelme alatt állt, ami katonai erődítményként (Castrum) funkcionált és drávai hídként, kapocsként az újonnan létrehozott római Pannon tartományba.

Ahogyan ez az erődítmény a korábbi őse a mai erődnek, fontos szerepe volt a római korban, így 351-ben is. Közvetlen közelében a Dráva partján volt a történelemben az egyik legvéresebb csata a római korban, mely két római sereg Murska Major-i csatájaként ismert. Az egyik sereget II. Konstantin vezette, Nagy Konstantin egyetlen életben maradt fia (aki a Római Birodalomban terjesztette a kereszténységet, mint a Birodalom vallását). a másik sereget riválisa, a trónbitorló Magnentius vezette, aki meg akarta dönteni a római császár egész birodalmát. Ellentétben a jámbor lelkületű II. Konstantinnal, aki még csata közben is elment Mursara imádkozni egy keresztény vértanú sírjához, Magnentius meg volt győződve arról, hogy vissza fog térni a pogány istenimádat.

A csata eredménye több mint 500.000 római katona halála mindkét oldalon. II. Konstantin győzelmet aratott, ami nagyon fontos volt a Római Birodalom és a kereszténység történetének további alakulásában. Bátran kijelenthetjük, hogy a mai eszéki erődnél lezajlott csata a kereszténység terjedésének legfontosabb eseménye volt az egész ókori világban és nagy történelmi változásokat eredményezett.

Ma az eszéki erőd a legjelentősebb ősi városközpont és legnagyobb barokk katonai erődítmény, ami fennmaradt. A Világörökségi Alap (World Monuments Fund) úgy mutatja be az erődítményt, mint "egyedülálló példája egy 18 évszázados barokk katonai, közigazgatási és kereskedelmi központ a 18. században".

Először egy új város-erődítményt hoztak létre, barokk stratégiai rendszer szerint védték az Oszmán Birodalom határát, melyet 1712-től építettek Szavojai Jenő herceg tervei alapján.

Eszék város stratégiai fontosságú közlekedési vonalait ismerve Eszéket 1526-ban elfoglalták a törökök, mely megszállás 161 évig tartott. Az erődítmény 1687. szeptember 26-án szabadult fel az Oszmán Birodalom elnyomása alól, mely eseményre Eszéken péntekenként 11.00 órakor harangszóval emlékeznek meg. Az erőd 7 bástyából, várkürtből, védő falakból és árokból és az erődöt védő külső falakból állt.

Az erőd belsejében két fontos út volt: Cardo (ma Ferences utca) és a Decumanus (Franj Kuhač utca).

1715-ig a keleti, nyugati és déli oldalon épültek védelmi bástyák. ennek a munkának a részeként fejezték be a két bejárat építését: vár - Porta Aquatica (Water Gate, a mai napig fennmaradt a víztoronnyal együtt) és a Dráva felől a Porta Nova (Új kapu, az erőd déli oldalán, a leendő új város irányában). 1716-ban épült a Porta Valpoviensis (Valpovačka kapu), a harmadik kapu, melyen keresztül Gornji grad-ba (Felső város) juthatunk. a könnyebb megközelíthetőség érdekében 1783-ban II. József császár a negyedik bástya kapuját (Császári kapu) kibontatta. A kapun keresztül a Dráva fölött magasodó hídon át az újonnan épített úton Belyén keresztül jutunk el Baranyába, a Donji grad-ba (Alsó város). Ez a módosítás volt az utolsó, mellyel az erőd megkapta a mai formáját.

Az erőd a 18. század első felében folyamatosan változott, mind megjelenését, mind pedig belső tartalmát illetően. Benne voltak katonai célokat szolgáló épületek, templomok, kolostorok, és városi házak barokk stílusban. A főtorony és az óra 1709-től működött, ekkor vezették be az utcákon a kerozinvilágítást. Az erődben 1729-ben gimnáziumot nyitottak, 1735-ben nyomdát, német színházat, valamint bevezették a vízellátást biztosító csatornahálózatot Szlavónia és Eszék területén, amit „Metropolis urbs"-nak neveztek.

Amikor teljesen elkészült az erőd (1735.) a legnagyobb és legmodernebb Habsburg erődítmény volt az Oszmán Birodalom határán. Akkor még uralkodott Európában a félelem, hogy visszatér a néhai török erő.

1729-től a központi teret a Szentháromság szobor díszíti. Ez a legnagyobb barokk szobor Horvátországban, ill. két barokk kő szökőkút. A jezsuiták és a szerzetesek templomaikban és kolostoraikban aktívan hozzájárultak az eszéki polgárok oktatásához. A jezsuita kolostorban Eszék középiskolai, a ferences templomban pedig a felsőoktatás zajlott. A teológiai és filozófiai képzésen túl a ferencesek a kolostorban 1735-ben megkezdték a nyomtatást. A minőségi oktatást a két Nobel-díjas, valaha eszéki középiskolás vegyészek, Ružička, és Vladimir Prelog biztosították.

Idővel az erőd katonai szerepe csökkent, különösen II. József intézkedését követően, amikor 1783-ban Szlavónia és Szerémség hadserege Székről Petrovaradinba költözött.

A 18-19. században az erődben soknemzetiségű város élt: horvátok, stájerországi, krajnai, bajorországi, moraviai, olaszországi, franciaországi, magyarországi, bulgáriai telepesek. Eszék akkor nemzetközi része volt az erődnek.

Az erődben két fontos egyházi épület volt. St. Michael (1725-1748) plébániatemplom, a jezsuiták barokk temploma két harangtoronnyal. Benne gazdag oltárok, oltárképek, melyeket az osztrák festő, Franz Xaver Wagenschön festett.

A másik templom a ferenceseké, egy kolostor, ami később laktanyává alakult. A kolostor fontos szerepet töltött be a képzésben, mivel itt oktatták a filozófiát és a teológiát (1709-1735). Ezt követően alapították meg az első szlavón rabbi képző gimnáziumot, majd kezdték meg a nyomtatást.

Az erőd falai hátráltatták a forgalmat és a város gazdasági fejlődését. Az Osztrák-magyar Monarchia felbomlása után az erőd falait lebontották. Napjainkban az eszéki erőd történelmi és építészeti örökség.